Fény
Mi vagy te, ki bukott a mennyből?
Ki nem merte fogadni a kardot szemből?
Vért nem izzadsz, sebet nem kapsz
Mindent mindig is csak adsz és adsz
A szíved körbeveszi az átok és a szenvedés
Hol van már az a színes, pompás ébredés?
Megszólal egy déli harang, a parton egy lányka szalad
Egy öreg úr, mögötte komótosan, lassan halad
Kihajolsz az ablakon, szemedbe süt a pirkadat
Most vezethetnél, fényes, óriási hadakat
Ehelyett itt vagy s lábadat a párkányról lógatva
gondolsz az eljövendő holnapra
Aztán kiáltod "Óh istenem!" - felnéz a Lányka
Feléd fordulva libben egyet piros kabátja
Feléd int az öreg úr, megemeli kalapját majd egy pillangóra mutat
A szellő fúj, a tavaszi virágok táncolnak, akármelyik pillanatban elillanhat
De ha ennek a pillangónak a szárnya hogyha lebben
Már lehet más nem fogja látni csak én és a bácsi, ketten
Gyengéd lény, színes és bohém mint az élet még ha nincs értelme se
De még anélkül is, mint te, mindig van mi színesítse
Tárd ki szárnyad bukott angyal, nézz az égre
s mély, végtelen rémálmodból ébredj végre
Ha nincs kiért-miért élned élj magadért
Maradj itt, közöttünk s ne onts önvért